Meghallgatunk egy csodálatos előadást, megállunk és megérezzük a nap érintését az arcunkon, mosolygunk, ahogyan a gyermekünk homokvárat épít. Akkor és ott valami történik bennünk. 
Neked mi volt ez a pillanat? Emlékszel?
Aztán a következő percben, fékez egyet a villamos, egy felhő eltakarja a napot, a gyerek szemébe homok megy, elindulunk a munkahelyünkre és már el is felejtettük mindazt, amit átéltünk. 

TOVÁBB OLVASOM

Az irigységben hatalmas lehetőség rejlik, ha pusztán csak megfigyeljük magunkban ezt a jelenséget. A megfigyelés segíti az “én-nélküliség” folyamatának kibontakozását, ami ahhoz szükséges, hogy úgy láthassuk a valóságot, ahogyan az van. 
Az irigység akkor jelenik meg, amikor elhisszük, hogy az a valami nekünk sohasem adatik meg, amikor elhisszük, hogy nem érdemeljük meg, nem vagyunk olyan szerencsések, rossz helyre születtünk, úgysem sikerülhet, ha megkapjuk azt a valamit, akkor rossz emberré, céltalanná válunk. Sokféle tévedés, érzés áll az irigység hátterében, ezért érdemes foglalkozni vele. 

Tovább olvasom

Egy párkapcsolatban mindkét félnek vannak olyan szokásai, amelyek elválasztják őket egymástól. Amikor nincsenek jóban, amikor szűkszavúvá és merevvé válnak, amikor bezárkóznak. Kívülről úgy tűnik, mintha a nőket teljesen elsodornák az érzelmeik, a férfikat pedig teljesen lefoglalnák tennivalóik. Ilyenkor keletkezik egy rés, egy szakadék a két fél között. Hiányzik az egymásra figyelés, odaadás. Olyan, mintha nem szeretnék egymást, eltávolodtak volna egymástól és a valóságban is ez történik.

Tovább olvasom

Nőként mind arra vágyunk, hogy elaléjunk a szerelemtől, ahelyett, hogy irányítanunk vagy folyton kezdeményeznünk kellene. Lehet azt mondjuk, hogy most épp karriert építünk, az álmaink megvalósításán dolgozunk, de legbelül mind tudjuk, hogy pontosan ugyanúgy vágyunk egy férfi mellett megélt szerelemre, mint arra az érzésre, amikor felvesszük a futócipőnket és érezzük a kilómétereket a talpunk alatt, amikor megérezzük a szellőt a szoknyánk alján, amikor felhangosítjuk a rádióban a kedvenc zenénket és elkezdünk énekelni, táncolni vagy amikor éppen sütit készítünk. 

Tovább olvasom

Minden ember kibocsát egy jelet. Ezt a szignált az határozza meg, ahogyan gondolkodsz, amiket elhiszel magadról, a világról, másokról és amiket érzel. Észrevetted már, hogy ha boldog vagy, akkor mosolyognak rád, mindenki kedves veled és pozitív napod van? A pozitív jel pozitív reakciókat idéz elő. A párkapcsolat ugyanezen elven működik. Azt vonzod be, amilyen jelet épp kiküldesz. De vajon mit sugárzol?

Tovább olvasom

300 évig a tudomány azt mondta nekünk, hogy a földtől, testünktől, egymástól elkülönülten létezünk. Az elkülönülés és konfliktus gondolata pedig mélyen bevésődött az életünkbe, társadalomba, gazdaságba, vállalatokba, orvosi modellbe. A Buddha a legmélyebb szintén megértette és úgy tanította, hogy a nem tudás, a múlandóság természetének nem értése és vakon tett reakcióink, a jelen pillanat figyelmen kívül hagyásának következménye az elkülönültség, ugyanakkor minden férfi és nő saját gyógyulásának és saját sorsának kovácsa. 

Tovább olvasom

A rendszerünk a megszokott tapasztalatok alapján működik. Ha valakit sokszor vernek fejbe, automatikusan szeretné elkerülni azt és a teste már hamarabb elmozdul, mint hogy kigondolná, hogy mi a teendő. A test emlékszik, a sejtmemória mindent tárol. 6 éves korunkig az agyunk théta és delta hullámok alapján működik, vagyis a tudatalatti elmében létezünk. Egy kisgyerek nem vívódik azon miért kell két lábon járni: látja, utánozza, alkalmazza. A párkapcsolati reakcióinkat ugyancsak a bevésődött mintáink működtetik.

Tovább olvasom

Van az, akik valójában vagyunk, ahogyan érezzzük magunkat belül és ahogyan megmutatkozunk a világban. Ez utóbbi a személyiségünk, amit a külvilág ingerei alapján felépítünk magunknak. 12 éves korunkra kifejlesztjük az egyéniségünket és azonosulunk a megszerzett tapasztalatokkal. Konkrét elképzelésünk van róla kik vagyunk, azok alapján, hogy milyen iskolába jártunk, mennyi barátunk volt, szerettek-e minket, … 30-40 éves korunkra eljön a kapuzárási pánik, amikor felismerjük, hogy egyre nagyobb a szakadék aközött akik valójában vagyunk és aközött, amit felépítettünk magunknak magunkról.

Tovább olvasom

A mindennapi életünk nagy részét a munka teszi ki, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy kikkel dolgozunk együtt, hol, elégedettek vagyunk-e a feladatainkkal. A munkához kapcsolódóan rengeteg hitrendszerünk, tévedésünk van.  Ami tudatossá válik, azzal már el tudunk indulni a változás felé.

Tovább olvasom

Tévedés azt hinni, hogy a haragot, gyűlöletet vagy bármiféle negatív érzelmet ki kell tombolni. Hogy ordítani kell, párnát püfölni, kiabálni, csapkodni. Gondolj csak bele, hogy vezetett-e ez már tartós eredményre? Hányszor hitted, hogy ha most jól kiordítod magad, kifutod magadból, akkor majd jobb lesz? Elmúlt? Lehet, hogy ideig óráid azt érezted megszabadultál, de 10 perc múlva, két nap múlva ugyanolyan dühös voltál.

Tovább olvasom