Sámán napló – Életcél avagy mi dolgom a Földön?

Manapság általában úgy kezdődik mintha egy mély szakadékba zuhannék. Egyfajta lebegős, biztonságos érzés. Ma egy réten találtam magam, ahol egy gyönyörű barna fehér foltos lóval vágtattam. Indián nő voltam. Éreztem a szelet az arcomon, lebegett a hajam, virágok és a sós tenger illata keveredett, a nap szikrázóan sütött, a ló teste áthevült a futásban és szinte minden kis mozzanatát éreztem. Együtt futottunk.

Egy sziklához értünk, alattunk a tenger.
Megálltunk. 
Az ott található kövekből mintákat raktam ki, tüzet gyújtottam, majd elcsendesedve a Munay-ki szellemeit hívtam és az üzenetükre vártam. 

Leírom most nektek mit üzentek.

„Az ember az egyetlen lény a Földön, aki különválasztja magát a mindentől.
Elfelejtettük kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartozunk.
Kibillentünk az egyensúlyból.
Itt az idő, hogy a nap és a hold egyensúlyba kerüljön. 
A belégzés és a kilégzés, az adás és a kapás.

Ideje a felébredésnek. 
Ideje önmagunk felszabadításának, a megbocsátásnak, hogy az éveken át tartó hazugságok, harcok önmagunkkal és másokkal végetérjenek. Ideje, hogy felismerjük értelmetlenségét a saját testünk pusztításának, káromlásának, és hogy pillanatnyi élvezetekkel próbáltuk betölteni lelkünk hiányait. 

Ideje bátornak lenned, szembenézned a múlt sebeivel és továbbmenned. 
Keresztül kell menned a változás folyóján és tudatába kerülnüd minden pillanat hozzáadódott ahhoz, hogy ezt ITT ÉS MOST megtehesd. 
Minden egyes lépésedben ott lüktet a teljes élet. 
Legyél együttérző és türelmes önmagaddal. 
Rezegjen a szívedben szeretettel a mantra: VAGYOK, AKI VAGYOK.
 
Minden fajnak van ajándéka a Föld számára? 
Mi a tiéd? 
Te miért vagy itt? 
Miért születtél? ” 

Én ma reggel azt az üzenetet kaptam, hogy írjam le ezt most nektek. Emlékezzetek. Érezzetek. Ébredjünk együtt a kollektív álomból.

Elbizonytalanodtam. Vajon ki fogja ezt meghallani? Elolvasni? Miért pont én írjam le?
Nevettek, mosolyogtak.

A válasz annyi volt, hogy bízzak. Eljut azokhoz, akiknek szüksége van erre és az én dolgom pusztán annyi, hogy leírjam.
Én is nevettem.
Tehát ez a bizalom. 
A lét elviselhetetlen könnyedsége.
Egyszerűen annyi a dolgunk, hogy cselekjünk és éljünk szívünk szerint. 

Így történt a meditációban a Munay-ki szellemeivel ma reggel. És volt még egy rész, de azt talán a következő naplóban osztom meg veletek. 🙂

Szeretettel és hálával, 
Mona