Mondhatni gyerekkorom óta a boldogságot kutattam és sokszor éreztem, hogy ez egy reménytelen vállalkozás. De talán te is ismered a „gyerekkori álmok” erejét. 🙂
Lehet, hogy egy időre el el térünk tőle, de az élet folyója szépen terelget abba az irányba, amerre az életfeladatainnkal találkozhatunk.
Nekem így volt a tánccal kapcsolatban is. Egy gerincsérv kellett hozzá, hogy felismerjem mennyire sajnálom, hogy el sem kezdtem. Azóta szinte minden nap táncolok. 🙂
De térjünk vissza a boldogságra. 🙂
A mesékben jól ismert motívum, hogy egy bizonyos ponton vándorútra indulnak a szereplők. Így van ez a mi életünkben is. Egy nap felébredünk és érezzük, másképp szeretnénk élni. Akkor elindulunk. És ahogyan a mesékben, talán mi is bolyongunk és kikötünk egy sűrű, sötét erdő közepén. Bár mindannyian a nirvanáról álmodozunk és hogy megkaphassuk a tündérszép királykisasszony kezét, van egy folyamat, amit nem tudunk megspórolni.
Hol van a boldogság?
A boldogság létállapot. Nem egy elérendő cél. Itt és most van. Olyan, mint a levegő. Körbevesz kívül, beáramlik a testedbe és kitölt belül. Nem kell hozzá sehová se menned, senki mással lenned. De mivel ez így nagyon egyszerű, lehet hogy el sem hiszed. 🙂 Pedig biztos, hogy te is tapasztaltad már. Amikor belenéztél egy kisgyerek szemébe, amikor mosolyogtál, mert megláttad a szerelmedet, vagy mikor megsimogattál egy puha kiskutyát, amikor megölelted édesanyádat. A szívedet természetesen betöltötte a szeretetet. Ott volt belül és most is ott van.
Miért nem kapcsolódunk hozzá többször a mindennapokban?
Magas rezgésű érzelmek
Minden olyan esetben, amikor dühöngeni szerettél volna, de megtiltották, amikor szerelmes voltál, de szégyelted magadat, amikor nyugodt voltál, de belül egy kis hang azt mondta, hogy „elég volt a pihenésből, dolgod van”, amikor olyan dolgokat tettél, amit nem akartál és féltél a következményektől, akkor az mind elakadást, elfojtást okozott a testben. Ahogy megtanultál szétnézni az úton, mielőtt átmész, ugyanúgy megtanultad, hogy ha nem azt teszed, ahogy azt mások elvárják, megszokták tőled, akkor „nem vagy szerethető, nem vagy közénkvaló”, … Minnél többször történt, anál inkább lázadt a tested belül. Ezért talán fáj a fejed, gyomorgörccsel jársz dolgozni, összehúzod magad, ráncolod a homlokodat, félsz hangosan nevetni, sírni vagy talán a legjobb, ha nem érzel semmit.
Megoldás: a figyelem fejleszthető, ezért tanulj technikákat: meditációt, relaxációt, figyelem vezérelt gyakorlatokat, jógát, táncot, énekelj, mantrázz – csináld azt ami örömet okoz, és közben befelé irányítja a figyelmedet. Önmagadra. Amikor érzed a hálát, a szeretetet a szívedben. Minél több elfojtott érzelem oldódik el, anál nagyobb szabadság, béke jelenik meg az életedben. Hiszen nem kell azon gondolkoznod mit fognak szólni hozzád mások, szerintük mi helyes, mi nem. Gondolkoztál már rajta, honnan tudhatná bárki hogy neked mi a jó, mi fog előre vinni? Mások a tapasztalatai, másképp nőtt fel, más információkat tartott önmaga számára hasznosnak, más az értékrendszere. Tehát meg kell erősödnöd saját magadban, az intuíciódban, érzékelésedben, annyira hogy belátássá, bölcsességgé érjen.
Egészséges test – egyensúly
Nézzük a tényeket. A tested folyamatosan alakul ebben a pillantban is, hiszen sejtek születnek és sejtek halnak meg. Ugyanazon „összetevőkből” ugyanaz az étel készül. Egy beteg test, ugyanazon ételek, érzelmek, gondolatok és életvitel hatásásra ugyanaz marad. Rengeteg kutatás, előadás szól az egészséges táplálkozásról, vannak ételek amik energiát adnak, éltetnek, mások elálmosítanak vagy túlpörgetnek. A test egy különleges rendszer, feldolgoz, szelektál, él, lélegzik és működik, pontosan azokból a hozzávalókból, amiket te szolgáltatsz a részére. Lehet hogy néha átmozgatod, jógázol vele, sétálsz, sok zöldséget, gyümölcsöt adsz neki, de az is lehet hogy arra használod, hogy üljön egész nap és csak cukor és szénhidrát a tápláléka. Bizonyított tény, hogy minél tisztább táplálékokat fogyasztasz, figyelsz a rendszeres mozgásra és folyadékbevitelre, lélegzel, annál tisztább lesz a szervezeted is, energikusabb és boldogabb leszel. Egészen egyszerű. Mégis kevesen élnek ezzel a módszerrel.
Megoldás: meg kell figyelned a miértjeidet. Mozogsz rendszeresen és érdekel a tested egészsége? Nassolsz, ha ideges vagy? Koplaltatod magad? Mi a jó neked abban, ha nem vagy egészséges? Talán így kapsz figyelmet? így érzed, hogy szeretnek? Így a kényelmes? Nem hiszed, hogy neked is sikerülne változtatni? Nincs rá időd? Hogyan teremthetnéd meg az időt rá? Mi segít, hogy változtathass? Ezek azok a kérdések, amik a változás felé visznek.
Gondolat – érzés – cselekedet
Egy kedves barátom egyszer azt mondta: csak azért vannak völgyek, mert vannak hegyek. Amikor elindulunk a változás folyójában, akkor szükségszerűen elbizonytalanodunk. Megkérdőjezünk dolgokat, szembesülünk korábbi döntéseink követezményeivel. Minél tisztábbak az érzelmeink, minél többször éljük meg az örömet apró cselekedetek, erőfeszítéseink által, anál inkább érik bölcsességgé bennünk.
Tudd, hogy minden rendben van, úgy ahogyan van. Pont akkor és pontosan úgy történik, ahogyan annak helye és ideje van.
Ahhoz, hogy ebben tökéletes bizonyosságod legyen, fent kell tartanod a figyelmedet önmagad felé. Ítélkezés nélkül, tisztán kapcsolodnod mindahhoz, amit látsz, érzel, gondolsz.
Megoldás: A gondolatok természetének megfigyelése egy nagyon hasznos technika. Figyeld meg a fejedben működő rádiót. Amit mond a rádió (már megint nem haladok semerre), olyan az érzelemvilágod (feszültség, harag) és pont olyan lesz a viselkedésed (kiabálás, káronkodás, gyomorgörcs). Az érzelmek kiélése helyett a megfigyelés fog előbbre vinni. A tombolás tombolást szül. A harag újabb haragot nem csak benned, de az egész világon.
Ekkora a felelőssége egy-egy embernek.
Te mit szeretnél látni magad körül? Igyekezz úgy élni belül.
Minél többet figyelsz, annál tisztább lesz az érzékelésed. Így tudnak feloldódni az alacsony rezgésű érzelmek.
A boldogsághoz nem vezet út. A boldogság már most is ott van benned.
Kapcsolódj hozzá, most.
Csukd be a szemed, vegyél pár mély levegőt, érezd, ahogy a formátlan levegő beáramlik a testbe, majd figyeld ahogy kilégzéssel felpuhul a test. Halld a hangokat magad körül, érezd a levegőt ahogyan érinti a testedet, engedd hogy a gondolatok szálljanak mint a felhők, az érzelmek mint a hullámok elcsendesedjenek.
A boldogság pillanatai akkor varázsolják csodáva az életünket, amikor nem állítunk az útjába akadályokat.
Szeretettel mára,
Mona
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!