Van az, akik valójában vagyunk, ahogyan érezzzük magunkat belül és ahogyan megmutatkozunk a világban. Ez utóbbi a személyiségünk, amit a külvilág ingerei alapján felépítünk magunknak. 12 éves korunkra kifejlesztjük az egyéniségünket és azonosulunk a megszerzett tapasztalatokkal. Konkrét elképzelésünk van róla kik vagyunk, azok alapján, hogy milyen iskolába jártunk, mennyi barátunk volt, szerettek-e minket, … 30-40 éves korunkra eljön a kapuzárási pánik, amikor felismerjük, hogy egyre nagyobb a szakadék aközött akik valójában vagyunk és aközött, amit felépítettünk magunknak magunkról.
Mindent a megszokott rutinok alapján működtetünk az életedben és egyszer csak arra ébredünk, hogy úgy tűnik rengeteg mindenünk meg van kívül, mégsem vagyunk boldogok. Ebben a felismerésben rejlik a lehetőség, hogy megkérdőjelezzük a régi szokásokat és elkezdjük keresni, mit miért teszünk, kik is vagyunk és mi az élet értelme.
Ha belegondolsz, akkor 40 éves korodra, már megtapasztalhattál mindent: érezhetted magad sikeresnek, csalódottnak, voltak párkapcsolataid, váltottál munkahelyeket, kiálhattál a céljaidért, átélhettél kudarcokat, érezhetted magad bűnösnek, boldognak, elégedettnek, lehet autód, házad, elköltözhettél, tanulhattál, lázadhattál, nevelhetted a gyerekeidet. Mit érzel? Ürességet – mintha nem lenne semmi.
Azt hisszük mi birtoklunk dolgokat, de a dolgaink birtokolnak minket. Folyamatosan magunkon kívül keresünk valamit, de csakis azért tesszük mindezt, hogy megszüntethessük azt az érzést, ami ott munkálkodik bennünk.
Megjelenik egy érzés és mi mit teszünk?
Elmegyünk vásárolni, beülünk egy moziba, keményebben dolgozunk, szeretkezünk, iszunk, drogozunk. És mindez gyógyír a belső érzésekre – időre, órára. Amikor elmúlik a hatása, akkor pedig még többet vásárolunk, még többet iszunk, elmegyünk egy hosszabb nyaralásra, többet szeretkezünk. Ezáltal megszilárdítjuk és összekötjük azt a mintát, hogy az érzes eltűnik, ha a figyelmünket a külső dolgok felé fordítjuk. Az ismétlések hatására az agy örömközpontjában dopamin és norepinefrin szabadul fel, amik elkezdik érzéketlenné tenni a receptorokat, ezért lesz szükségünk mindig egy kicsit több külső dologra.
Van egy velünk szeletett vágy arra, hogy változni, fejlődni szeretnénk, de emellett van egy olyan tévedésünk, hitrendszerünk is, hogy ez azáltal történik, ha valamit kívülről teszünk, ha valamit kívül megszerzünk. Egészen addig amíg kívülre figyelünk, addig nem kell figyelni arra, hogyan érzzük magunkat belül. És a szakadék a valódi érzések és a külső dolgok között folyamatosan növekszik.
És akkor jön a pánik.
Felismered, hogy az összes dolog, amit birtokolsz, az összes ember, akit ismersz, az összes projekt amin dolgoztál, a helyek, ahol éltél, az utazásaid az életed végén mind-mind eltűnnek.
És mi marad?
Az az érzés…
Te lehetsz a legsikeresebb, a leggazdagabb, a legnépszerűbb ember, de ha nem figyeled meg azt az érzelmet, akkor nem fejlődtél ebben az életben.
Minden alkalommal, amikor egy emléket felszabadítunk az érzelmi függés alól, energiatöbblet szabadul fel. A meditáció valódi célja, hogy túljussunk az analitikus elmén és elkezdjük lecserélni a negatív programokat, hitrendszereket pozitívakra. Csökkentjük a szakadékot aközött, ahogyan megmutatkozunk a világban és aközött, akik valójában vagyunk. Amikor az ahogyan megmutatkozol megegyezik azzal, aki vagy, akkor nem kell energia ahhoz, hogy te te legyél. Ezt az energitöbbletet pedig felhasználhatod egy új jövő létrehozására.
Szeretettel mára,
Mona
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!