Mert ott van bennünk a vágy, hogy szerethessünk és szeressenek. A feladatot az okozza, hogy nem csak arra vágyunk, hogy szeressenek, hanem azt is tudjuk, hogy kitől várjuk ezt a szeretetet. Úgy mondanám: tárgyiasítjuk a szeretetet. Feltételekhez kötjük és bizniszt csinálunk belőle.
Szeretned kell, mert az anyukám vagy.
Az apukámnak figyelnie kell rám.
Hiszen a párom vagy, hogyhogy elfejtettél?
Tudatában kell lennünk, hogy mindezek egy szeretetre, figyelemre vágyó kislány vagy kisfiú elvárásai a szülei felé, ami az esetek többségében a párkapcsolatok színterén kerül kifejezésre. Egy meghittebb kapcsolat minden esetben magában hordozza annak az eselyét, hogy felszínre kerülhessenek gyerekkori mintáink. Ahogyan megtanultunk járni, pontosan úgy tanultunk el a szüleink, nagyszüleink egymáshoz fűződő kapcsolati mintáit is. Ha még menekültünk is ezek elől, az élet akkor is szépen, sorjában szembesít minket velük, hogy esélyt kaphassunk az átalakításukra.
Felnőtt testünkben néhány esetben pontosan lekövetjük egy kisbaba érzelmi állapotát és elvárasait:
– amikor nem tudjuk megnyugtatni magunkat egy szorult helyzetben,
– amikor elvárjuk hogy mások oldják meg a problémáinkat,
– amikor hibáztatjuk a körülöttünk lévőket a saját életünk, helyzeteink miatt,
– amikor elvárjuk, hogy szeressenek és folyamatosan velünk foglalkozzanak,
– amikor nem vagyunk képesek önmagunkról gondoskodni,
– amikor nem vállaljuk a felelősséget a tetteinkért,
– amikor nem vagyunk képesek önálló döntéseket hozni.
Függő kapcsolatok, függő helyzetek
Ezek mind egy felnőttre szoroló kisgyerek igényei, ami függő kapcsolatokat és függő helyzeteket alakítanak ki. És mivel már nem vagyunk gyerekek, ezért kellemetlenül érezzük magunkat ezekben, ugyankkor akkora a félelem a kiszolgáltatottságtól (itt emlékeztetlek újra, hogy ez egy kisbaba félelme, aki tényleg nem képes önmagáról gondoskodni), hogy benne maradunk olyan helyzetben, olyan szerelmi kapcsolódásokban, amik nem szolgálnak minket.
Továbblépési lehetőségek
Amire szükségünk van az az, hogy ha a külvilág nem is erősít meg minket abban, hogy jók vagyunk, mi akkor is tudjuk, hogy rendben vagyunk, értékesek vagyunk, jó, hogy megszülettünk és jó, hogy élünk(kattints ide több információért). Lehetséges és biztonságos bíznunk az életben és a körülöttünk élőkben.
Az utazás ott kezdődik, hogy mindenképpen először is szembesülünk a működési mintáinkkal, rálátunk a félelmeinkre és támogatást nyűjtunk a bennünk élő kisbaba számára. Meg kell erősödnünk annyira lelkileg, hogy képesek legyünk magunkról önállóan, szeretettel gondoskodni (kattints ide több információért), jót kívánni magunknak és a saját utunkat járni.
Megtapasztalni azt a belső szabadságot és ellazult állapotot, amiben jól érezzük magunkat. Amiben szereteben tudunk kapcsolódni másokkal. Megtapasztalni azt a fajta élet és lélektársi kapcsolatot, ahol a társunk már nem hiánypótlásra szolgál az életünkben. Egymás mellett vagyunk, támogatjuk és szeretjük egymást, de a belső viharainkat önmagunk kezeljük. Tudatában vagyunk annak, hogy egy intim kapcsolat feladattal jár (kattints ide több információért) és le fog bontani bennünk falakat. Folyamatos változára késztet, de vállaljuk ezt a „kockázatot”, mert ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor tudjuk, hogy ez az élet.
Fontos felismerés lehet, hogy miközben próbálunk ilyen-olyan módon szeretethez, elfogadáshoz jutni, annyira el tudunk merülni az önmagunk alkotta történetben, hogy elfelejtkezünk azokról az emberekről, akik tényleg feltétel nélkül szeretnek és támogatnak minket. Nem azért vannak mellettünk, mert bármit is tettünk, hanem egyszerűen csak azért mert létezünk.
Kívánom, hogy megtaláld ezeket az embereket és minél több szeretetteljes kapcsolat vegyen körül. Légy hálás minden pillanatért, amit ajándékba kapsz az élettől és ezektől az emberektől.
Szeretettel,
Mona
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!