Mikor törik össze a szíved?

A szív csak úgy tud összetörni, ha be van zárva. Amikor azt mondjuk, összetörték a szívünket, az csak úgy lehetett, ha mi magunk bezártuk, falakat építettünk köré. Amikor megtörik, darabokra hullik, akkor, abban a pillanatban volt szeretet. Akkor nem féltünk. Akkor engedtük az érzéseinket lenni, létezni, akkor engedtük szabadon áramolni. 

Mivel rengeteg csalódás ért már minket, amiket nem dolgoztunk fel, rengeteg érzelmünk volt, amit nem éltünk meg, a szívünk szép lassan bezáródott. Ez a páncélréteg pedig csak törni képes, hiszen a szív dolga nem az, hogy megvédjen minket, hanem, hogy mozduljon, pulzáljon, éltessen, áramoltass a feltétel nélküli szeretetet.

A falak megállítják a pulzáslást és önmagunkat is menekülésre késztetjük. Ami érthető. Először is be kell vallanunk önmagunknak, hogy félünk. Félünk szeretni, félünk, hogy nem szeretnek minket viszont. Ám azzal, hogy bezárjuk ezt a csatornát, elzárjuk magunkat az élet elől is. Visszahúzódunk. Lehet hogy kevesebb csalódás ér minket, ugyanakkor sokkal kisebb örömre is leszünk képesek. Egészen addig, míg már nem is érzünk.

Azok a pillanatok, amikor úgy érzed most összetört a legőszintébb érzéseid.

Viszont van egy feladatunk.

Mégpedig az, hogy megfigyeljük a pillanatot. Tudatosítsuk azt, hogy mi okozta a törést. Mert ha igazán őszinték vagyunk leszel akkor és ott magunkkal, akkor felismerjük, hogy nem a szívünk tört össze, hanem az illúzióink hullottak a porba. Egy vágy, egy jövőbeli kívánság, egy kép a fejünkben arról, hogy együtt öregedtek meg, arról, hogy már nem szeretnek minket, arról, hogy kihasználtak, arról hogy nem vettünk valamit észre, arról hogy mi okoztuk, mi vagyunk a hibásak, …

Ezernyi oka lehet annak, amit szívtörésnek nevezünk és még csak észre sem vesszük, mert elveszünk illúzióink világában.

Pedig, ha elkezded ezeket megfigyelni, akkor rájössz, hogy minél több mindenre döbbensz rá magadról, annál nyitotabbá válik a szíved. Annál kevesebb lesz az elvárásod magaddal és másokkal szemben és annál kevésbé fogsz csalódni. Elkezded megismerni önmagadat, tisztelni a benned zubogó életet, érzéseket. Egy idő után így nem kérsz, követelsz, ígérsz majd olyat, amit te magad se tudsz betartani. Ez fog megkímélni az újabb és újabb csalódástól. Az a tiszta energia, ami a kapcsolataidban fog áramlani. Elvárásoktól mentesen.

Az emberek nem azért élnek, hogy az igényeinket kiszolgálják és ez döbbenetes felismerés lesz. A saját lelkünk, testünk, álmaink a mi saját misztériumunk és csakis a miénk a felelősség, hogy megismerjük és békében éljünk önmagunkkal. Csodás dolog, ha támogatnak minket a kiteljesedésünkben, de nem lehet elvárás ez bennünk.

Ha elvárások nélkül élsz – és ez alatt azt értem, hogy ki tudod fejezni az igényeidet, kívánságaidat, tudod képviselni a saját álláspontodat, de elfogadod, hogy másnak más véleménye lehet és nem maradsz egy számodra romboló kapcsolatban csak azért, hogy bebizonyítsd a létjogosultságát valaminek, ami nincs – akkor nem kérsz majd hazugságokat. Nem kéred majd az örök szerelmet, mert magadat sem vagy képés mindig ugyanolyan intenzitással szeretni. Akkor hogyan tudnál valaki mást? 

Ha meg akarod gyógyítani a szíved, ha nem akarod azt játszani, hogy újra és újra összetörik, akkor meg kell nyitnod, le kell bontanad a falakat, amikkel körülvetted. 

Lehetsz gyengéd magaddal, nem kell törnie. Nyitogathatod. Megbarátkozhattok. Szeretheted. Megismerheted. 
Ez lesz az út, ami előre vezet. 
Mert bár a kő erős, a víz mégis körbeöleli és szépen, lágyan finomít rajta.

Hogy legyél olyan, mint a víz? Kattints IDE.

Te is vágysz egy meghitt kapcsolatra? Kattints IDE.

Szeretettel,
Mona