Amikor éppen fájdalmasnak, nyomorúságosnak éltem meg a mindennapokat, a legkevésbé sem vágytam a saját társaságomra, gondolataimra, érzéseimre. Pedig elég egy mély levegõ, egy kérdés (miért csinálom? miért nem csinálom? mit érzek?) és csendben figyelni magamra, az érzéseimre ahhoz, hogy a gubancok oldódni kezdjenek.

Tovább olvasom

Mert néha megborulunk, állandó pörgésben van az agyunk, elveszünk az érzésekben és közben még hibáztathatjuk is magunkat, hogy miért nem szállt már meg a Buddha nyugalom, vagy mi történt, pedig már “olyan jól voltunk”. A lényeg, hogy az életben változás van. Az almafa se folyamtosan terem, mert néha ő is pihen, virágzik, lehullajtja a leveleit.
Tévedés azt hinni, hogy nekünk állandóan virágozni kell. Semmit nem kell. Lehet bármit érezni, bármit gondolni. A fontos az, hogy tudjuk mit kezdjünk vele, ha éppen nem a nirvana állapotaiban leledzünk.

Tovább olvasom

Másképp képzeltem el az életem. Nagy céljaim voltak a külvilágban: pénz, jól fizető állás, lakás, férj, család, kocsi, nyaralások. Ezek jelentették a biztonságot. 
Amikor mindent kipipáltam a fenti listáról, akkor újabb célt kerestem.
Önmegvalósításba, önismeretbe, tanításokba, gyakorlásokba temetkeztem. 

Tovább olvasom

Tapasztalatok: kevesebb reakció, mélyebb figyelem, kitágult érzékelés, belátások, tisztább bőr, némi szédültés.
Minden évben tartok léböjtöt ősszel, de sima böjttel eddig még nem próbálkoztam.
Úgy kezdődött, hogy vasárnap nem reggeliztem, ebédre egy kis karfiollevest ettem, aztán vasárnap délutánra megérkezett a Mikor, ha nem most? böjtöljek ihlet. Valójában már hetek óta pörgött bennem, hogy jót tenne egy kis tisztító kúra, ezért örültem a hívásnak. 

Tovább olvasom

Egy ideje már eldöntöttem, hogy minden tettemmel, gondolatommal, kimondott szavammal békés, szeretetteljes és szabad létállapotot teremtek magamban és azáltal magam körül is. Ezért aztán felhagyva a világ dolgaival egy időre karanténba zártam magam 2020. év elején. A mesterem mindig nevet rajtam: “Te mindent hamarabb kezdesz, mint a világ.” Szóval megelőzve a kinti körülményeket, eldöntöttem, hogy ahelyett, hogy visszaülnék egy irodába post-it-eket rendezgetni, megfigyelem miért tart ott az életem ahol, miért nem találom a helyem, miért élek ott, ahol élek, miért nincs időm barátokra, miért kevés a pénzem, miért végeztem azt a munkát, amit valójában nem szeretek, miért élek egyedül.
És nagyon kíváncsi voltam rá, hogy lehet-e munka nélkül, megtakarítások nélkül “nem éhen halni”, és lehet-e “örömben élni”.

Tovább olvasom

Az életünk ott kezd kisiklani, amikor elkezdjük elhinni, hogy valaki más, majd képes lesz megoldani a saját dolgainkat. Elkezdjük átadni az irányítást és önmagunkon kívül helyezni. Elmúlik a fejfájás, ha beveszünk egy pirulát, de nem oldjuk meg a fejfájás valódi okát. Okoljuk a társunkat, hogy kihűlt a kapcsolatunk, de mi magunk sem emlékszünk, hogy mikor voltunk boldogok, nevettünk és éreztük igazán élettel telinek magunkat. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy minden elromlott körülöttünk. 

Tovább olvasom