Mert néha megborulunk, állandó pörgésben van az agyunk, elveszünk az érzésekben és közben még hibáztathatjuk is magunkat, hogy miért nem szállt már meg a Buddha nyugalom, vagy mi történt, pedig már “olyan jól voltunk”. A lényeg, hogy az életben változás van. Az almafa se folyamtosan terem, mert néha ő is pihen, virágzik, lehullajtja a leveleit.
Tévedés azt hinni, hogy nekünk állandóan virágozni kell. Semmit nem kell. Lehet bármit érezni, bármit gondolni. A fontos az, hogy tudjuk mit kezdjünk vele, ha éppen nem a nirvana állapotaiban leledzünk.

Tovább olvasom

Az érintésed nem csak az, amit a kezeddel teszel. Az érintésed az, ahogyan a világban létezel. Ez az év folyamatosan arról szól, azt üzeni nekünk, hogy figyeljük meg a cselekedeteinket, tetteinket, kimondott és kimondatlan szavainkat. Ha meg akarod érteni az Univerzum működését, gondolkodj rezgésben és frekvenciában, mondta már Tesla is. Eljutottunk oda, hogy a tudomány beéérte a Buddha tanításait. Az epigenetikai kísérletek csodásan bemutatják, hogyan működik a világunk, hogyan teremtjük meg ugyanazokkal a gondolatokkal, ugyanazokkal az érzelmi mintákkal, lenyomatokkal, ugyanazt az életet és ezzel nem csak arra mutat rá, hogyan éljük szürkén a mindennapjainkat, kelünk fel ugyanazokkal a gondolatokkal, idegeskedünk ugyanazok miatt a dolgok miatt, isszuk minden nap a kedvenc kávénkat a kedvenc bögrénkből, álmodozunk a nagy Ő-ről, de azt is hogy a szamszára és a létkerék miképp jelenik meg emberi létezésünk síkján. 

Tovább olvasom

Az irigységben hatalmas lehetőség rejlik, ha pusztán csak megfigyeljük magunkban ezt a jelenséget. A megfigyelés segíti az “én-nélküliség” folyamatának kibontakozását, ami ahhoz szükséges, hogy úgy láthassuk a valóságot, ahogyan az van. 
Az irigység akkor jelenik meg, amikor elhisszük, hogy az a valami nekünk sohasem adatik meg, amikor elhisszük, hogy nem érdemeljük meg, nem vagyunk olyan szerencsések, rossz helyre születtünk, úgysem sikerülhet, ha megkapjuk azt a valamit, akkor rossz emberré, céltalanná válunk. Sokféle tévedés, érzés áll az irigység hátterében, ezért érdemes foglalkozni vele. 

Tovább olvasom

“Egy utazó szerzetes talált egyszer egy drágakövet, és megtartotta. Másnap egy másik utazóval találkozott, s amikor a szerzetes kinyitotta tarisznyáját, hogy megossza a vándorral szerény vacsoráját, az meglátta a kincset a tarisznya mélyén, s megkérte a szerzetest, hogy adja oda neki. A szerzetes készségesen neki adta. A vándor tovább indult, s nagyon örült a váratlan ajándéknak, amely elegendő volt arra, hogy egész hátralévő életére kényelmet és gazdagságot biztosítson magának. Néhány nappal később azonban visszatért, és a szerzetest kereste. Megtalálta, visszaadta neki a követ, és így szólt hozzá könyörögve: Most arra kérlek, adj nekem valami sokkal értékesebbet, mint ez a kő. Azt add nekem, ami arra indított téged, hogy ezt nekem add.” – Anthony de Mello

Tovább olvasom

Mert van az a pont. Az a pont, amikor megállunk, mert tudjuk hogy billeni fog a libikóka, de vajon merre? És bár holtpontnak hívom, mégis ettől élőbb már nem is lehetne.
Mint amikor megállunk egy forgalmas hely kellős közepén. Egyszer csak mintha kitágulna az idő és a tér. Észrevesszük az embereket, arcokat, forgalom zaját, madarak hangját, érezzük az illatokat, érezzük a napsugarat, szellőt, érezzük a talppárnáinkat.
A holtpont egy lehetőség.

Tovább olvasom

A théta healing egy kivételes energiagyógyászati módszer, amit Vianna Stibal alakított ki. Egy csodálatos rendszer, ami 4 szinten képes kifejteni hatását. 
A gondolatainkat a tapasztalataink teremtik meg, a tapasztalataink pedig a világ és mások velünk kapcsolatos érzéseinek érzékeléséből jönnek létre. Hozzászoktunk, hogy azok alapján azonosítsuk be magunkat, amit a környező világ alkotott rólunk, ezáltal beleragunk olyan mintákba, amik lehet hogy nem is igazak ránk, csak már megszoktuk, hogy úgy kezelnek minket mint pl.: aki bármeddig terhelhető; aki az okoska a családban; aki mindig eléri a céljait; stb. Ezek a hiedelmek meghatározzák a hozzáállásunkat és az önmagunkról alkotott kép részeivé válnak. 

De vajon tényleg azok vagyunk, amit mások gondolnak és mondank rólunk? És mi mit hiszünk kik vagyunk? 

Tovább olvasom

Sokféleképpen állunk a világ dolgaihoz, ugyanakkor mégis van valami, ami összeköt minket. Hívjuk most az egyszerűség kedvéért Coleho: Alkimista című könyvének nyomán: világléleknek. A világlélek a kapcsolat, amely ott áramlik mindannyiunkban, láthatatlan, megfoghatatlan, ott van az orgona illatában, a reggeli kávéban, egy mosolyban, a madarak dalában, az esőben, egy kedves szóban, a szerelemben, egy ölelésben, a szívünk dobbanásában, a DNS-ünkben.

Tovább olvasom

Mert van különbség aközött, hogy átajuk a kontroll és aközött, hogy elveszítsük azt. Noh, de miért is érdekes ez számunkra? 
Vajon te mire vágysz a leginkább? Legyen az bármi, amit kívánsz, vajon arra a tárgyra, tevékenységre, emberre, élményre vágysz, vagy az érzésre, amit okozol vele magadnak? Megdöbbentő a válasz, igaz?

Tovább olvasom

Sok esetben egyszerűen csak várakozunk. Várunk, hogy valaki felhívjon és bocsánatot kérjen, megváltozzon, belénk szeressen, megnyerjük a lottót, beáramoljon a jóság az életünkbe és tesszük mindezt úgy, hogy belül nincs más, csak a várakozás. 
Várunk valamire, ami csak nem akar eljönni, mi pedig közben egyre frusztráltabbak, fáradtabbak, tanácstalanabbak leszünk, de természtesen kitartunk, egészen addig, amíg össze nem roskadunk.

Tovább olvasom