,

Aki a tükörből visszanéz rám – új fejezet

Lassan megértettem, hogy mindannyian magunknak írjuk a drámákat és a boldogságos perceket. Életünk könyve pontosan olyan, amilyennek azt mi képzeljük. “Van egy pillanat, amikor az ember belép az életcéljába.” - hallottam…
,

Aki a tükörből visszanéz rám – útON

Az út lényege az utazás maga. - tanította a Buddha. Amikor elhatároztam, hogy megváltoztatom az életem, fogalmam sem volt róla, hogy miről is döntöttem. Talán olyan rózsaszín tündérmesés sztorit képzeltem róla,…
,

Aki a tükörből visszanéz rám

A csendet szinte tapintani lehet a szobában. Az ablakon át a holdfény bevetődik a szoba egy távoli sarkába. Elgondolkozom, hogy vajon üzenni akar-e valamit nekem, vagy csak nincs más dolga, mint hogy itt időzzön velem. Figyelem a…
,

Az együttműködés tanítása

Amíg nem tudjuk hol vagyunk, addig nehéz továbbindulni. Minden lépés puszta találgatásnak tűnik.Mindig csodáltam azokat az embereket, akik egyszerűen csak tették a dolgukat. Úgy tűnt teljesen biztosak benne, hova tartoznak, mi…
,

Ráébredni igaz természetedre a lehetőséged

AMIKOR ELTERVEZZÜK A DOLGOKAT Szerettem, ha minden a tervek szerint alakult.Azt is, hogy megtervezhettem a jövőmet, párkapcsolatomat, üzleti vállalkozásomat, ... Imádtam ezzel foglalatoskodni, elképzelni, vizualizálni, tenni…
, ,

7 csodálatos módszer arra, hogy a spirituális szerelmi kapcsolatodban feljebb léphess

A szerelem nem csak egy érzés.A bölcsek úgy vélik, hogy a szerelem az az egyedülálló erő az univerzumban, hogy az egész teremtés a szeretetből fakad, és hogy minden szépség, amit létrehozol az életedben, a szeretetből származik.…
,

Van kiút a boldogtalanságból? - hitek, tévhitek

Ha a boldogság állapotára vágysz, neked magadnak kell a boldogsággá válni. A boldogság, szeretet ok nélküli. Amikor boldogtalan, szomorú, kétségbeesett vagy, annak meg tudod találni az okait. Azokat a dolgokat, amik zavarnak,…
, ,

A nő ébredése - a párkapcsolatok ősi útja

Korábban mindig azt hittem valahová felfelé kell törekednünk. Van egy ideális, álom állapot, amit el lehet érni a kapcsolatokon belül. De a világ, a nő, a kapcsolódás, a párkapcsolat legújabb útja, a new age-e, egyben…
, ,

Sacred forest - a természet buja világa és a nőiség kapcsolata

Nőként te is vágysz néha arra, hogy mindent hátrahagyj, egyszerűen csak érezd ahogyan a hajadba kap a szél? Feküdj a fűben, érezd a virágok illatát, ahogyan az eső végigfolyik az arcodon, táncolj, nevess vagy éppen száguldj…
,

A tetovált lány 3. rész– lótusz és az univerzum titka

A lótusz az a virág, ami képes az újjászületésre. A zavaros, sáros vízből emelkedik ki, majd szépséget, tisztaságot áraszt a világ felé. - Készen állsz? - kérdezte Réka.- Persze. Már hetek óta simogatom ezt a területet.-…