Aki a tükörből visszanéz rám – új fejezet

Lassan megértettem, hogy mindannyian magunknak írjuk a drámákat és a boldogságos perceket. Életünk könyve pontosan olyan, amilyennek azt mi képzeljük.

“Van egy pillanat, amikor az ember belép az életcéljába.” – hallottam korábban.

Először csak a hangot halljuk, a hívást érezzük.
Csetlünk-botlunk.
Tanfolyamokra járunk, információkat gyűjtünk, könyveket olvasunk, meditálunk, elesünk, felállunk, gyakorlunk, tapasztalunk, bölcsebbé válunk.

Lehet, hogy sok sok év telik el így, lehet hogy egy egész élet.

Csak az számít, hogy tovább menjünk.

Észrevesszük, hogy változunk.

Megváltoztunk.

• Azok a dolgok, amik régebben hónapokig tartó vívódásokat okoztak, most napok, órák alatt a helyükre kerülnek.
• Ahol korábban gyűlölet, elutasítás, kiabálás volt, most a csendes hallgatás, türelem szegődik társadnak.
• Azokban a helyzetekben, ahol hallgattál, őszintén kimondod az igazságot.
• Amikor gyáván elfutottál, most maradsz.
• Megérted a kimondott szavak erejét és tudatosan használod.
• Felismered az érzések áramlását. Nem állsz az útjukba.
• Támaszod lesz a Föld teremtő ereje.
• Megérted a fák között fújó szél dalát.
• A tűz fénye mutat utat.
• A madarak röpte éléslátásra tanít.
• A kagylóban zúgó tenger moraját hallgatva megérted az illúzió és a való világ közti összefüggést.

Nézz a tükörbe. Mondd, mit látsz? Mi a te történeted?

Visszaemlékezés, 2020.

Szeretettel,
Mona