Az út lényege az utazás maga. – tanította a Buddha.


Amikor elhatároztam, hogy megváltoztatom az életem, fogalmam sem volt róla, hogy miről is döntöttem. Talán olyan rózsaszín tündérmesés sztorit képzeltem róla, ami innetől már csak öröm és boldogság.

Tévedtem.

Miután felmondtam, elindítottam az egyéni vállalkozásom: mozgással, egészséggel foglalkoztam. Kezdetben ez hatalmas lendületet adott. Boldog voltam. Úgy éreztem, hogy ez a kiteljesedés.

Tévedtem.

Körülbelül fél év után kezdett veszni a kezdeti lelkesedés, a maximalizmus kiegésként mutatta meg a hatását. Nem találtam az egyensúlyt, nem volt szabadidőm, az életem a munkám lett. Egyre nehezebbé váltak a hétköznapok, egyre növekedett a feszültség, egyre kevésbé találtam magamat. Reggelente alig tudtam kimászni az ágyból. Évek teltek el így.

Egy gerincsérv emlékeztetett arra, hogy ideje lenne pihennem és lassítanom végre. Úgy éreztem, hogy összedőlt az életem.

Tévedtem.


Újra el kellett gondolkodnom, hogyan szeretnék élni és mi igazán fontos az életben.
Ha ma meghalnék, akkor mit sajnálnék, hogy nem tettem meg?

Ott dübörgött bennem: “táncolni akarok”.

Bár alig tudtam lehajolni és egyedül felvenni a cipőmet, tudtam, hogy táncolni fogok.


Végeztem a gyógytorna gyakorlatokat.
Meditáltam.
Kerestem a válaszokat.

Két évvel a sérvem után beiratkoztam egy táncképzésre.


Valóra vált az az álmom, de mellette még mindig kerestem, hogyan szerezhetem vissza szívem azon darabkáit, ami hiányzó űrként hívtak magukhoz.


Te mit sajnálnál, hogy nem tettél meg?


Visszaemlékezés, 2016

Szeretettel,
Mona

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük