Az elengedés megengedés – Miért okozhatnak szenvedést a vágyak?

„Nem a cél a fontos, hanem az utazás.”
„Engedd el a vágyaidat és szabad vagy.”
Még ha tudjuk, érezzük is az igazságot a sorok között, könnyű belegabalyodni a tudat alatt keletkező történetekbe. 
„Én csak veled lehetek boldog.”
„A vágyakozás bűnös dolog.”   

A vágyak csak akkor okoznak szenvedést, amit magunkhoz akarunk kötni, vagy el akarunk utasítani valamit. A két végpont között találjuk az egyensúlyt. 

Az emberi természet része, hogy léteznek vágyak.
Már maga a meditációs gyakorlatok elkezdésének a forrása is vágyból érkezik. Felmerül. Elmúlik. Egyszer csak meghalljuk a hangját.

A vágyak lehetnek üdvösek, előre vivőek.
A vágy önmagában egy természetes állapot, ami hasonlóképp a többi érzethez jön-megy, áramlik, amennyiben létezése megengedett. 

A vágyat életre keltheti a hiányérzet, ami sóvárgást okoz és a jövőbe repít minket. Vágyunk valamire, ami épp akkor és ott nem a miénk. A hiány egy olyan gödörbe lök, amiből akkor érezzük magunkat teljesnek, ha megszerezzük sóvárgásunk tárgyát. 
A vágy mögötti érzelmi energia az, ami cselekvésre késztet minket. Ha ez sóvárgásból, féltékenységből. függőslgből ered, akkor megkötjük, bezárjuk vele magunkat. 

Sokszor említik a szerelmes nők, hogy nem képesek boldognak lenni a párjuk nélkül. Képtelenek örülni. Csak a párjuk teszi őket teljessé. Hatalmas felelősséget rónak ezáltal a társukra, párkapcsolatra, hiszen használják. Az egyensúly felborul. Abban az esetben nem a szeretet tartja össze a kapcsolatot, hanem a hiányérzet, miszerint „Nélküled soha nem leszek boldog.” Érzelmi függés jelentkezik. 

A vágyakkal kapcsolatos elutasítás szintén gyakran megjelenik. „Akkor vagyok spirituális, tiszta lélek, jó, rendben, ha nem követem a vágyakat, csak a pillanatra figyelek.”
Az elutasítás béklyói pontosan ugyanúgy zárnak be minket, mint a ragaszkodás halói.   

A vágy természetes állapot, aminek felismerése, megengedés és elengedés lehet.
Megérezve szívünk vágyát, követni tudjuk a hangját. 

A különbséget tisztán láthatjuk, hiszen nem ragaszkodunk sem a vágyaink megvalósuláshoz, sem az elutasításukhoz. Nem ítéljük meg őket. Nem kötjük, nem toljuk. Megengedjük létezésüket.

Elindulunk.
Megyünk az úton.
Arrafelé, amerre hív a szívünk.
Fejlődünk, tanulunk, elesünk, felállunk.
Lehet soha nem érkezünk meg oda, ahová elindultunk. 
Minden rendben van. 

Azok, akik nem figyelnek a vágyakra, nem követik a belső hívást, nem jutnak el sehova. Azokban az esetekben félelem mérgezi a lelket, csalódás okozta sebek rágják a szívet. 
Érdemes odafigyelni a jelekre, akár az elutasítás okozza a szenvedést, akár a ragaszkodás és vágykergetés.

Felismerni vágyainkat, félelmeinket és megengedve az érzelmi energiákat továbblépést jelenthet az életünkben. 

Szeretettel mára, 
Mona