Neked írok – teliholdas álomban

Ma éjszaka azt álmodtam, hogy egy tanyán vagyok. Az otthonom. Épp ültetem a gyógynövényeket.
Ha messzire nézek, körülötte rétek, rengeteg virág, felrebbenő és szél hátán repülő madarak, méhek.
Sunny a ház árnyékában pihegve figyel.
Meleg van.
A nap szinte éget.  
Nem látlak, de érzem a jelenléted.
A közelemben egy barna ló és mellette pettyes kicsinye.
Egy pillanatra megállok, megpihenek és csak figyelem azt a csodás körforgást, ami körbevesz.
A változást, zenebonát, ami pillanatról pillanatra tárul elém, lüktet, bizsereg, él.
Egy ismerős dallamot hoz felém a szél.

Felébredek.
Erre a dallamra aludtam el este és most ez hívott vissza ide, ebbe az életbe.

Hogy tudnak az álmok ennyire valóságosak lenni?

Űgy érzem ma éjjel csak játszanak velem… mindaz, amit átéltem oly tünékeny – már csak a szívemben érzett dobogás és egy kósza emlék.

Hallgatom Sunny szuszogását és írok neked.

Mostanra „holnap” lett.
Éjfélt ütött az óra, lejárt hamupipőke tánca. Ő egy fél üvegcipőt hagyott a palotába, hogy a herceg megtalálja.
Én vajon mit hagytam az álomvilágomba, hogy visszataláljak oda?
Hiszen mindenkinek van otthona.
Oda vágyik a szíve haza…

Figyelem még kicsit a csillagokat, aztán elalszom újra, hogy felébredhessek egy másik „álomba”.
A létezés apró csodája.  

Az egyik nyáron, még gyerekként csak azért vártam a hullócsillagokat, mert mindegyiknél azt kértem hogy akire gondolok teljesüljenek az álmai.
Gyönyörű egy éj a mai, tele az ég csillagokkal és szinte ragyog a telihold.
Ha most látnék egy hullócsillagot, akkor rád gondolnék és hogy váljon valóra minden vágyad.

Szeretettel ölellek.
Köszönöm, hogy vagy és írhatok neked.

Legyen szép az ébredésed és a reggeled.

Szeretettel,
Mona