Gyakran elfejtjük, hogy mi magunk tesszük magunkat a körülményeink áldozatává. Kötődünk olyan szokásokhoz, emberekhez, amik bár tudjuk, hogy nem szolgálják a javunkat, mégsem mondunk le róluk, mert elhisszük, hogy valami sokkal nagyobb dolgot nyerünk általuk.
Meg kell értenünk és tudatosítanunk kell magunkban a saját választásaink fontosságát. A felelősségvállalásunkat önmagunk felé.
Senki sem kerül a környezetünkbe véletlenül! Lényünk sajátos összetétele idézte meg. – Szepes Mária
Amíg titok lengi körül a tettes-áldozat-megmentő szerepeinket (te tudod, hogy mikor hova tarozol?), addig nincs esély a továbblépésre. Amint észrevesszük, hogy mi történik velünk és körülöttünk, akkor már ajtó nyílik a változtatásra.
És ez igaz az élet összes területére. Észre kell vennünk mit csinálunk és mit nyerünk azáltal. Miért választunk egy olyan párkapcsolatot, ahol nem kellünk, miért élünk valaki mellett, aki alkoholista, miért dolgozunk napi 16 órát, ami mellett semmi mást nem teszünk, miért dolgozunk egy olyan helyen, amit gyűlölünk, miért nem foglalkozunk azzal, amit pedig egyébként szeretettel, örömmel végzünk, miért választjuk az egészségtelent az egészséges helyett, a haragot, drámákat a szeretetteli kapcsolódás helyett.
Természetesen okkal tesszük mindezt. De vajon tisztában vagyunk valódi okainkkal? És tisztában vagyunk a bennünket irányító működési mintákkal?
A szenvedésünk mozgatórugója a félelem. Félünk szembenézni azzal, ami van. Látni azt, ami van. Ami történik velünk és körülöttünk. Ezért történetek találunk ki és a félelmeinket elkendőzzük, szeretebe csomagoljuk.
„Nem válok el, mert szeretlek és ki gondoskodik akkor rólad? – de amit ezzel mondunk az az, hogy „itt maradok, mert éreznem kell, hogy szükség van rám. Ha nem gondoskodhatok rólad, ugyan miért is élek?”
„Nem szeretem ezt a munkát, messze is van, a fizetés is kevés, de a társaság jó.” Vagyis megbékélünk, de miért is: „Nem hiszem, hogy találnék jobbat és lehet, hogy még a jó társaságot is elveszíteném.”
Amíg nem tekintünk rá tisztán a valódi okainkra, addig illúzióban élünk (a változást választom). Elhitetjük magunkkal, hogy mennyire jó nekünk a kialakult helyzet, az a szokás, az a szerelem, de belül szenvedünk. És egy idő után egyre gyakrabban robbanunk, egyre több lesz a testi tünetünk, betegségünk.
Ahogyan Mello írja, eleget kell szenvedniük egy kapcsolatban, mielőtt felébredünk és azt mondjuk: „Belebetegedtem! És csak amikor már a betegségünktől is betegek vagyunk, majd csak akkor gyógyulunk ki belőle. Ugyanis addigra már felébredünk, hogy mennyit szenvedtünk. És látni akarjuk a miérteket, az okokat, amik oda vezettek.
Ha Te is a változás és tisztánlátás felé haladsz, akkor
Kattints ide.
Három hónapos online önismereti program Neked szól. Tanulj meg relaxálni, meditálni, a tizsta kommunikáció művészetet, ismerd meg a hitrendszereidet, hogyan gátolod magadat a céljaid elérésében, hogyan találj kiutat a függésekből, akár párkapcsolat, akár dohányzás.
Gyakorolj, a többi jön magától,
Mona
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!