Mert van különbség aközött, hogy átajuk a kontroll és aközött, hogy elveszítsük azt. Noh, de miért is érdekes ez számunkra? 
Vajon te mire vágysz a leginkább? Legyen az bármi, amit kívánsz, vajon arra a tárgyra, tevékenységre, emberre, élményre vágysz, vagy az érzésre, amit okozol vele magadnak? Megdöbbentő a válasz, igaz?

Amikor valamire vágyunk, amikor valamit elérünk, azzal utat engedünk annak az érzésnek, ami ott lobog bennünk. Belső hajtóerőink ezek az érzések, amik kielégülésre, feloldódásra törekszenek. Ez hajtja előre a világot, és ez hajt előre minket embereket is.

A tudatos jelenlét, a tenger figyelése, a tánc, jóga, meditáció, de a pszichedelikumok, alkohol és még a szeretkezés is lehet egy-egy lehetséges módja annak, hogy megérezzük azt az állapotot, amikor nem kontrollálunk semmit, egyszerűen csak engedjük történni az eseményeket, hagyjuk lenni a dolgokat, úgy ahogyan azok vannak belül és kívül is.

Ugyanakkor különbség van a kontroll átadása és elvesztése között, habár a létállapot amire vágyunk irányul ugyanaz, a belső motivációnk tekintetében mégis ellentétes.

1. MENEKÜLÉS

Az első fázisban arra vágyunk, hogy ne kelljen irányítanunk, megpiihenhessünk, úgymond kiszálhassunk, nem szeretnénk érezni azt ami van, nem szeretnénk tudni a körülöttünk lévő világról, tennivalókról, dolgokról, családról, munkáról, egyszerűen csak „kiugrunk”. Ebben az esetben olyannyira menekülünk az élet elől, a gondolatok, érzések kavalkádjától, hogy egy olyan utat választunk, amivel a legkönnyebben érhetjük el ezt az álomvilágot.

Képtelenek vagyunk szembesülni azzal, hogy az élet része az átalakulás, változás és vágyunk vissza egészen abban az élménybe, amit még akár az anyaméhben vagy kisbabaként megélhettünk. Minden ott van, nekünk nincs semmi teendőnk, gondoskodnak rólunk, nincs felelősségvállalás, nincsenek következmények.

A kizökkenés fog lehetőséget adni arra, hogy felismerjük mit teszünk. Amíg ez meg nem történik, addig tagadásban élünk. (Kattints ide…)

2. SZEMBESÜLÉS

A második fázisban felismerjük, hogy mennyire ragaszkodunk a kontrollhoz, saját igazunkhoz, mennyire szeretnénk irányítani a saját, de legfőbbképp a környezetünk mozdulatait, hogy minden a mi elképzelésünk szerinti mederben haladjon, de egyszerűen képtelenek vagyunk mindig, mindent a kontrollunk alatt tartani. 

Ez a felismerés mély fájdalommal jár és megesik, hogy még inkább visszazuhanunk a régi élvezeti szerekbe, vagy elvezet abba a szakaszba, hogy bezárkózunk, feladjuk, értelmetlenséget élünk meg, erőnket vesztjük és természetszerűen átlendülünk a ló másik oldalára. 

Ebből az állapotból úgy tudunk továbblépni, ha tudatosan szembesülünk azokkal a pillanatokkal, amik elől korábban menekültünk
– Egy orvosi vizsgálat. 
– Egy beszélgetés a számunkra legidegesítőbb emberrel. 
– Amikor épp csak azért megyünk el szórakozni, hogy ne kelljen otthon maradni, mert még ráébrednünk, hogy magányosak vagyunk. 
– Amikor azért nyitunk fel egy üveg bort, mert az majd megnyugtat és elfelejteti azt az érzést, hogy már mennyire sztresszes és sza… napunk volt, mennyire gyűlöljük minden percét annak a munkának. Nah, de a fizetés oké, meg közel is van felhanggal holnap is bemegyünk. 
– Amikor annyira vágyunk arra, hogy végre valaki szeressen, átöleljen minket, hogy minden alkalmat kihasználunk, hogy ágyba bújhassunk valakivel, kötődünk, ragaszkodunk, álomvilágban élünk és minden alkalmat megragadunk, hogy csakis a legjobb képet mutassuk magunkról, hátha valaki csak megszeret minket, ha már mi nem is szeretjük magunkat. 

A szembesülés folytatása, ha elkezdjük megfigyelni reakcióinkat, érzéseinket. Bátran, vagy bátortalanul, de maradunk, figyelünk, még ha nem is tudjuk mit fog eredményezni a kövezkező pillanat. Mert megeshet, hogy a szokásos péntek esti buli helyett az ágyon összekuporodva fogunk sírni, mert rájövünk mennyire magányosak vagyunk.

Egészen addig amíg lépésenként szembe nem nézünk elfojtásainkkal, addig nem történik változás az életünkben. (Tovább olvasom…)

3. ÖNÁTADÁS AJANDÉKA

Visszatér az életerőnk, lássuk a kitűzött célokat, de már nem akarjuk a hozzájuk vezető út minden lépését kontrollálni. Sőt, elkezdjük élvezni az utazást, ahol nem tudhatjuk milyen lesz az időjárás, milyen meredek egy emelkedő, épp köves vagy homokos lesz-e a talaj, mellénk csapódik-e egy egész társaság, vagy éppen egyedül járjuk az utunkat. 

Kialakul egy belső bizalom és biztonság bennünk. Részévé válunk annak, amit az élet áramlásának neveznek. Egyszerűen csak tesszük a dolgunk. Ott vagyunk, ahol lennünk kell. Nincsenek kétségeink.

Pontosan úgy, ahogyan egy magból csíra lesz, majd virággá alakul, úgy fejlődünk mi is és tesszük a saját dolgunkat fejet hajtva az élet állandó körforgása előtt, mert egy dologban biztosak vagyunk.

Nem lennénk itt, ha nem lenne dolgunk.

Szeretettel,
Mona

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük